Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy december első hetén Mikulásrendezvényeket szervezünk a tanulóink számára. Idén is ellátogatott a Télapó krampuszaival együtt minden osztályba, hogy a gyerekeknek kioszthassa a csomagjaikat, és egy-két jó tanáccsal vagy dicsérő szavakkal illethesse a tanulókat. A csomagok a Diákönkormányzat támogatásával és az osztályfőnökök segítségével készültek el. A diákok is kedveskedtek a Télapónak és krampuszainak- voltak, akik énekeltek, rajzoltak, szavaltak, és még meg is vendégelték őket. A csillogó szemű gyerekek megígérték a Télapónak, hogy törekednek a jobb magaviseletre és igyekeznek a szorgalmukon is javítani. Reméljük, így betartják a Télapónak ígérteiket. :) Mikulásrendezvényünket szombaton egy közös ún. Mikulás túrával zártuk, amikor a környéken sétálva megcsodáltunk a havas tájat.
2019. november 29-án és december 6-án sok került az első két adventi gyertyagyújtásra. A kedves és hangulatos műsor összeállítása iskolánk hitoktatójának, Tünde néni és a plébános úrnak, András atyának köszönhető a hittanos gyerekek közreműködésével. Mint ahogy az elhangzott a műsorban is, most a várakozás időszaka van, amikor készülünk a kis Jézus születésére. Ezt a várakozást a tanulók és felnőttek versekkel és dalokkal tették még meghittebbé és ünnepélyesebbé.
...további fényképekért kattints a képre...
Mikulás 2019 felső tagozatosak
...további fényképekért kattints a képre...